Felhívás akit érdekel a Kapostüskevári vasutállomás sorsa katt ide!!
Köszöntünk minden kedves látogatót
Baráti körünk kezdetben két fővel indult 1995. február 21-én. 1997. november 12-én átszerveződött és 10 alapító taggal egyesületté alakult. Ugyanebben az évben az egyesület tiszteletből felvette a Kandó Kálmán nevet. 1999. április 30-án újabb átalakulás történt, mert a Kandó Egyesületet megszüntettük, ennek utódja a jelenlegi Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület.
Céljaink között szerepel a szervezetünk által Kapostüskeváron létrehozott vasúti gyűjtemény bővítése, állandó kiállítóhelyünk működtetése a kapostüskevári vasúti megállóhely további parkosítása, szebbé tétele, szabadidő -és kisvasúti park létrehozása, az ország és a megye vasúttörténetének megismerése, megismertetése, a vasútnak, mint lehetséges közlekedési eszköznek a népszerűsítése, a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása, a korszerű gyors megbízható vasúti közlekedés megvalósulásának elvi támogatása, a vasútmodellezés népszerűsítése. Szervezetünk Magyarországon ma is az egyetlen egy hivatalosan bejegyzett vasúttörténeti egyesület.
Az egyesületünk feladatai között szerepel a Somogy megyei meglévő és a már megszűnt vasútvonalak feltérképezése, valamint az ezzel kapcsolatos megmaradt anyagok összegyűjtése, bemutatása.
Társaságunk eddig a vasút népszerűsítésének keretein belül több kiállítást is tartott megyénkben és megyénken kívül.
Egyesületünk együttműködik a Városi Balesetmegelőzési Bizottsággal, valamint tagja a kaposvári Civil Háznak, a Vasutas Települések Szövetségének és a Vasúti Polgárőr Egyesületnek is.
Egyesületünk főbb tevékenységei:
A MÁV-nál üzemelő gőz-, dízel-, villamos mozdonyok, motorvonatok, valamint az egyéb más vasúti járművek bemutatása.
Vasúttörténeti előadások, modell-, makett- és vasúttörténeti kiállítások szervezése, lebonyolítása.
Vasúti régiségek, relikviák gyűjtése, rendszerezése, vasúttörténeti kirándulások szervezése.
Kapcsolatok felvétele a hasonló tevékenységet folytató szervezetekkel, egyesületekkel, baráti körökkel és klubokkal.
Amennyíben felkeltettük érdeklődését, úgy szívesen állunk rendelkezésükre elérhetőségeinken.
Üdvözlettel: Kemenczei Róbert elnök
Tagjaink Névsora.
Brolly Péter (Titkár)
Czuppor Attila
Deres Dániel
Erdős Kornél (Elnökhelyettes)
Fekete Balázs Béla (Felügyelő Bizottsági Tag)
Fehér Imre Zoltán
Horváth János
Hahóti Márk
Kemenczei Róbert (Elnök)
Kelenföldi Ferenc (Elnökségi Tag)
Kemény Gábor (Felügyelő Bizottsági Tag)
Klaus Langbein
Leuko Kornél (Felügyelő Bizottsági Elnök)
Lukács Katalin
Marosi Zoltán
Muntyán Norbert
Novák László
Nehéz György
Pete Gábor József
Patkás Simon
Sándor János
Szabó Károly
Szente Varga Domonkos
Szíkla Dénes
Villás Csaba (Elnökségi Tag)
Z.Tóthné Katalin
Egyesület Weboldala.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
|
Feliratkozás a(z) Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület Közhasznú Szervezet csoportra |
Csoport meglátogatása |
|